NAGYKŐRÖS

                                    NAGYKŐRÖS

1976 május 2.-át írták. Friss jogi diplomával, és ügyvédjelölti igazolvánnyal a zsebemben vonatoztam az alföldi cívis városba, Nagykőrösre, a városi ügyvédi munkaközösségbe.

Már hónapok óta húzódott a fölvételi procedúrám, valahol az igazságügyi és belügy minisztérium között elakadtak az irataim. Már az összes évfolyamtársam elhelyezkedett, és kezdett kínossá válni az ügy, hiszen lassan egy éve nős voltam, és november óta már családapa.

A Pest Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, Kenéz Tibor be is hívatott magához: Bandi fiam csak nincs valami vaj a füled mögött? Én köpni, nyelni nem tudtam, hiszen nyakig vajas voltam. Ott volt a kelet berlini balul végződött farmer csempészet, a szerencsétlen balatonszemesi valutaváltás, és akkor még nem is tudtam, hogy két éve a III/III. -as ügyosztály egy hamis füles miatt hónapokig megfigyelés alatt tartott. Hát, ha még azt is tudtam volna, hogy Kenéz volt az ötvenes években a váci fegyház igazgatója.

Persze átfutott a fejemen, magyar királyi honvéd ezredes nagyapám nyugat németországi önkéntes száműzetése, anyám 57-es börtönbüntetése, és a nyugati rokonok szép száma is, de bizakodtam, hogy talán csak az adminisztráció malmai őrölnek lassan, hiszen protektoraim között tudhattam az akkori idők fő és első számú ügyvédjét, dr. Kárpáti Lászlót, akit apám 1946-os debreceni színész korából mint Debrecen ifjú, és művészet pártoló rendőr főkapitányát ismerte, de apósom révén dr. Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank Elnöke is pártolta az ügyemet.

Végül 1977. május 1.-vel bejegyeztek a Pest Megyei Ügyvédi Kamara, és egyben a Nagykőrösi Városi Ügyvédi Munkaközösség ügyvédjelöltjei közé.

A vonat messze áll meg Nagykőrös belvárosától, sok- sok érdek alakította ki száz évvel azelőtt a sínpálya irányát, de a református templom fa ácsolatú tornya messziről is büszkén mutatta magát. Sokan szálltak le és zsúfolódtak be a régi Ikarus farmotoros helyi buszba, amely bevitt a főtérre. Én addig nem nagyon jártam ilyen igazi alföldi mezővárosban, és azonnal megcsapott a levegője. A főtér ligetes, díszfás, virágos parkja, melyet a klasszicista tornyos városháza zár le az egyik oldalról, a Polgári Casino, az Arany János Gimnázium eklektikus tömbje, a Hotel, a Kaláris étterem, a Bíróság, és a Posta. No meg persze a Pártszékház, és az ÁFÉSZ áruház.

Az Ügyvédi Munkaközösség épülete sem esett messze a tértől, pár perc alatt megtaláltam a kanyargós, girbe-gurba utcában a földszintes, cívis házat.

Épp akkor száguldott ki belőle egy, nálam talán egy két évvel idősebb, lakli alak öltönyben, nyakkendőben, a hóna alatt egy leginkább orvosi táskára emlékeztető fura szerzettel.

Jó napot kívánok! - mondtam az eddig általam használt helló helyett, és megkérdeztem tőle, hogy hol találom Horváth elvtársat, az ÜMK. vezetőjét.

Te vagy az új bojtár? Na ide figyelj! Itt nincsenek elvtársak, csak ügyvéd urak! Egyébként, szevasz, a haveroknak Gazsi vagyok, rohanok a bíróságra, gyere velem, gyorsan végzek, aztán megiszunk valamit, később kajálhatunk is, mert a Horváth Lajos Kecskeméten tárgyal, aztán hazamegy megebédelni, ebéd után meg alszik egy nagyot, 3-ig úgysem ébred el.

Így történt aztán, hogy Dr. Gáspár Endre, alias Gazsi lett a principálisom, ha nem is hivatalosan, de mindenképpen barátilag.

A tárgyalás nem tartott öt percig sem, így utána nyugodtan ihattunk meg néhány üveg jugó Jeleno pívót a főtéri presszóban, ahol a helyi középiskolás szépségek is megjelentek, mert Gazsi igen nagy becsben állt a lányok szemében a két betűvel a neve előtt, és a Wartburg touristjával, nem is beszélve két méteres kosaras termetéről, és állandó jó kedvéről. Volt persze riválisa is, a helyi ingatlan ingatlan szakértő fia, akinek viszont renault-ja és önálló lakása is volt.

A sörözés után kimentünk a fácánosba és egy felejthetetlen ököruszály levest fogyasztottunk el, Gazsi kártya partnerei, a fodrász srácok társaságában.

Ekkorra már kezdtem örülni, hogy a protekcióm csak egy vidéki munkaközösségre volt elég.

Délután Gazsi bemutatott az ÜMK vezetőnek, és sorba vitt a kollégákhoz. Régi, nagy, tornácos, kertes cívis ház volt az ÜMK épülete, tágas ámbitussal, amit átalakítottak ügyfélváróvá, és nagy termekkel, amelyek az ügyvédek dolgozó és fogadó szobái lettek. Volt egy eldugott hátsó terem, az szolgált a mindenkori ügyvédjelölt tanyájául, és ott volt a könyvtárszoba is. No persze nem kell klasszikusokra gondolni, ott csak a Corpus Juris Hungarici volt föllelhető nagy vaskos kötetekben, és újmódi néven: Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye. Külön kuckója volt Pista Bácsinak, a pénztárosnak. Pista Bácsi eredeti 19. századi figura volt, hajlott hátú, kevés szavú agglegény, akár egy Gogol novellából lépett volna ki.

Horváth Lajos, az ÜMK vezetője nem sok vizet zavart, nyilvánvaló volt, hogy ez egy kényszer közösség, valójában nyolc önálló ügyvéd, nyolc önálló irodája működött egymás mellett. Természetesen párttag volt, de hát ez minimum kritérium volt egy ÜMK vezetőnél.

Igazi tekintélye Tőrös Laci bácsinak volt, - hivatalosan ő lett a principálisom - az ő szobája már akkor a mai idők ízlésének megfelelően volt berendezve. Bőr ülő garnitúra, koloniál bútorok, perzsaszőnyeg, titkárnő. Tőrös Laci bácsi édesapja évtizedekig volt a Nagykőrösi Arany János Gimnázium igazgatója, az ő édesapját, pedig még Arany János tanította. Laci bácsi a Református egyházközség presbitere volt, és ezt egy másodpercig sem titkolta.

Nem sokkal odakerülésem előtt halt meg a másik tekintély, Feldmájer György. Nagykőrös zsidóságának nagy részét deportálták 1944-ben, de ő szerencsésen túlélte a vészterhes időket. Én már csak a gyerekeit ismertem meg Pétert, - aki később a Mazsihisz elnöke lett, és Líviát. Ők is a pártfogásukba vettek, mint akkor még vékony dongájú apátlan, anyátlan ügyvédbojtárt, és valóságos koszt-kvártélyos diákká léptem elő náluk, ami igen jelentősen javította a helyzetemet, ugyanis az ÜMK épületében volt egy kis vendégszoba, egy sezlonnal, ahol el tudtam aludni végszükségben, hogy ne kelljen minden nap oda - vissza vonatoznom, de a Feldmájer ház mégis csak kényelmesebb és otthonosabb volt. Az egyik legnagyszerűbb könyvtárból válogathattam, amit valaha is láttam, az összes magyar klasszikus, a külföldiek, verses kötetek, regények, történelmi könyvek, lexikonok. Na és a konyha! Az éléskamrájuk nagyobb volt, mint minden addigi konyha, amit addig láttam. Persze tele minden féle finomsággal. Kóser konyhát vezettek, külön tejes, és külön zsíros konyha résszel, szinte családtag sikszével. Nagyon izgalmas volt számomra, akkor volt módom először belátni egy tradicionális zsidó család hétköznapjaiba.

A Feldmájer család fogalom volt Nagykőrösön, a kőrösiek egy jó része úgy gondolta, hogy igazán jó ügyvéd, csak zsidó lehet. Így aztán hétvégén sem volt pihenő Feldmájeréknél, mert a tanyákról a piacra bekocsizó vásározó parasztok már reggel hatkor megkocogtatták az ablakot egy - egy kacsával vagy libával: Ügyvéd Úr, csak ezt a kis szerződést írja meg nekünk !

Szarvas Laci Bácsi is jelentős személyiség volt. Az édesapja volt valamikor a város főépítésze. Ő tervezte a Nagykőrösi zsinagógát, melyben sok- sok évvel később részt vettem az egyik Feldmájer unoka esküvői szertartásán. Laci Bácsi műkedvelő kertész volt, de a rossz nyelvek szerint inkább műértő kertész, és amatőr jogász. Az mindenesetre biztos, hogy csodálatos almái, körtéi teremtek, és isteni pálinkái, likőrjei voltak. Sosem felejtem el a diópucolástól barna ujjait, ahogy az ügyfelek előtt és a Bíróságon idegesen lapozta az aktákat. Engem mindig megkért, hogy ezt -azt vigyek fel a Pesten élő lányának, és így mindig kaptam egy kis borocskát, pálinkát vagy gyümölcsöt.

Boros Berci volt a környékbeli cigányság legfőbb védőügyvédje. Csak büntető ügyeket vállalt. Az ötvenes években végezte a jogot esti egyetemen, nem volt elméleti jogász, inkább gyakorlati ember volt, pontosan tudta, hogy hogyan kell a munkadíjat kicsalogatni az ügyfelei zsebéből, és hogy felmentés helyetti súlyos börtönbüntetést hogyan kell megmagyarázni az ügyfélnek, és a rokonságnak. A lényeg, hogy mindig „föllyebbzünk”, meg hogy fölmegyünk a Legfelsőbb Bíróságra, mert Kőrösön, Cegléden és Kecskeméten nincs igazság. Ilyenkor mindig szederjes arca különös lázban égett, nem tudni, hogy az igazságtalanság fölötti méltatlankodástól, vagy a fenyegetően köréje gyülekező rokonság izzó tekintetétől.

A vele szembeni szobában dolgozott Szüle Jóska, aki szintén nem futott be tudományos karriert az ügyvédi pálya előtt, ő ugyanis hivatásos vadászpilóta volt Szolnokon, és esti egyetemen szerezte a diplomáját. Korábban Gazsi nagy haverja volt, mert mindketten nagy zsugások voltak, de egy viharos éjszaka összevesztek a lapokon, és azóta nem is köszöntek egymásnak, még akkor sem, ha este a kaszinóban egy asztalnál kártyáztak. Egyébként az ő ügyfelei is javarészt cigányság soraiból kerültek ki, talán azért, mert valószínűleg ő is cigány származású volt.

Czira Tóni tősgyökeres kőrösi nagygazda családból származott, az a típus, akit az édesapja, mint elsőszülött gyermeket kitaníttatott úrnak. Ő meg éppen a büntető ügyeket tekintette olyan ingoványos talajnak, ahova nem igen merészkedett. Egyszer azonban kirendelt ügyvédként perbeszédet kellett mondania, és enyhítő körülményként hivatkozott a többszörös visszaeső, gyermektelen rablógyilkos büntetlen előéletére, és nehéz családi állapotára. Többé nem rendelték ki. De azért a polgári ügyekben is tudott nagyot alakítani, a Bíróság kötelezte a tárgyaláson 3000 Ft illetékbélyeg lerovására (akkoriban 2000 Ft volt egy havi fizetés) és a Tóni átballagott a postára, ahol szépen vett 3000 Ft. -ért postai bélyeget és azt szépen fölragasztotta a periratra. Mindehhez járult egy szerencsétlen autózás örök emléke a fél arcán, ugyanis letekert ablakkal száguldott le Szegedre, és mire visszajött már csak a fél száját tudta mozgatni.

Az ügyvédházban lakott még Marika Néni, aki mindenes volt, takarította a házat, és őrizte két puli kutyájával, akik két év alatt nem voltak hajlandóak engem befogadni, a szemükben mindig csak olyan „gyütt - ment” maradtam, mintha érezték volna, hogy csak átmenetileg vagyok Nagykőrösön.

Nyáron volt a legvidámabb az élet. Ilyenkor a helyi intelligencia teljes létszámmal a strandon süttette magát a napon, és hűsölt a vízben. Jut eszembe, gőzfürdő is volt Kőrösön, ahova persze csak az urak és persze csak télen jártak.

Esténként ki lehetett menni a Czifra csárdába, és a teraszon karcos alföldi borocskát vagy táncos lengyel sört lehetett iszogatni, a szemközti népkert békalencsés tavának békakoncert aláfestése mellett.

Rendszeresen tartottunk, mi ügyvédek közös esti sütéseket, vagy az ügyvédi iroda kertjében felállított nagy asztal mellett, vagy a Szarvas Laci Bácsi tanyáján, kint a nagy alföldi pusztán.

Volt egy ifjúsági Klub is, egy egykori nemesi paraszt - barokk kúriában, ide lejártak a fővárosi beat zenekarok, amitől megbolydult és zsongott a város ifjúsága.

Akinek szűk volt a nagykőrösi éjszakai élet a Kalamáris étteremmel, a „Központi Szálloda” sörözőjével, és a Cifra csárdával, az átruccant Ceglédre vagy Kecskemétre, lévén 15 kilométerre mind a két város. Nagykőrösön is volt utánjátszó mozi, de természetesen a Kecskeméti Bemutató Mozi Palotához képest, az semmi sem volt. Nem beszélve az Aranyhomok Szállóról, na és a Színházról. Apám akkor már egy évtizede Kecskeméten volt színész, így Gazsival rendszeresen átruccantunk, megnézni egy - egy premiert, és utána a büfében iszogatni a művész hölgyekkel és urakkal.

Na és persze néha azért dolgozni is kellett. Akkoriban az ügyvédek télen-nyáron biciklivel jártak a Bíróságra, ruhacsiptetővel összefogott nadrágban. Természetesen mindegyiknek volt „zsigája”, vagy Wartburg Touristja, de azzal csak a balatoni telekre jártak. Mert az volt mindegyik alföldi jurátusnak.

Engem már mindjárt az első munkanapom délutánján belökött Horváth Lajos egy tárgyalásra helyettesíteni, ahol kirendelt pártfogó ügyvéd volt, én persze azt sem tudtam, hogy alperesként melyik oldalra kell ülnöm. Szerencsére elnézőek voltak a bírák. Piroskának hívták a Bíróság elnökét, ő tárgyalta a büntető ügyeket. Ha valamelyik nap nála tárgyaltam délután, és délben a strandon látta, hogy ikszedik sörömet hajtom fel, messziről csóválta a fejét, és dorgálva emelte fel ujjait. A polgári ügyeket egy nyugdíj előtt álló idősebb bíró tárgyalta. Akkoriban lépett hatályba a Polgári Törvénykönyv átfogó módosítása. Ő Tiszakécskén egy baráti unikumozás közben (mert vallotta és hitte, hogy Kécskén kapható a legjobb unicum) kijelentette: „Gyerekek, nekem már csak egy évem van a nyugdíjig, erre a kis időre én már nem vagyok hajlandó megtanulni ezt az új Ptk.-t!” Úgyhogy ő a hatályon kívül helyezett régi törvény alapján tárgyalt. Amennyire tudta, húzta az ügyeket, hogy ne kerüljön föl a megyére egy-egy rossz ítélete, de hát ez nem mindig sikerült.

Az én munkám dandárja a szerződéseknek a Budapesten lévő Pest Megyei Illetékhivatalnál történő benyújtása volt, ami pénteki napokra esett, így aznap nem kellett leutaznom Kőrösre. Egyszer Feldmájer Gyuri Bácsi aprólékos munkával kiszámította, hogy egy ügyvéd egy szerződés Pestre történő felutaztatásáért 124 Ft. -ot kérhet el az ügyfelétől, a vonat költségre, a kőrösi és pesti busz költségekre, és a 31 Ft. kiszállási díjra. Természetesen ha egy héten 10 szerződést kellett fölvinni, akkor mind a tízért fölszámolták ezt a kis díjat. Minden 124 Ft.-ból 24 Ft. az ügyvédjelöltet illette, úgy hogy ez valóságos kis mellékkeresetet jelentett számomra.

Természetesen én láttam el a büntető kirendeléses ügyeket, nekem kellett a rendőrségi kihallgatásokra és a Földhivatalba is járnom. Volt egy igazán nagy ügyem, egy erőszakos nemi közösüléses ügyben kellett a vádlott védelmét ellátnom. Soha azóta, olyan lelkiismeretesen és alaposan ügyre nem készültem föl, mint akkor. Persze megtehettem, csak ez az egy ügyem volt. Piroska egész eksztázisba jött, hogy nem egy fásult, anyagilag érdekeltté nem tett, unatkozó ügyvéddel, hanem egy lelkes, elszánt, ifjú harcossal kell megküzdenie. Elolvastam minden létező szakirodalmat, kiveséztem az ügyet, szétcincáltam a jegyzőkönyveket. A védőbeszédem után a sértett lány családja meg akart lincselni. Fölösleges lett volna, a védencem minden lelkesedésem és elszántságom ellenére 6 évet kapott.

Mindjárt az első napokban volt egy komikus esetem. Cegléden kellett egy hagyatéki tárgyaláson részt vennem, de véletlenül egy olyan gyorsvonatra szálltam fel, amelyik Kecskemétig nem állt meg. Ráadásul a kalauz meg akart büntetni, hogy olcsóbb jegyem van, én meg kétségbe voltam esve, hogy nem leszek ott a tárgyaláson. Végül is a büfé kocsiban összeverődött alkalmi szurkoló táborom azt a bölcs tanácsot adta, hogy Nyársapátnál, Cegléd után lassít a vonat, és ott az utolsó peronról le tudok ugrani. Ezt megfogadva újsütetű barátaimmal hátra vonultam az utolsó peronhoz. Az állomáshoz közelítve valóban lassított a vonat 100-ról hatvanra, úgyhogy az ugrás egy garabonciás diák cigánykerék vetésévé alakult át, a pályamunkások legnagyobb megrökönyödésére. Szerencsére megúsztam az ügyet, az újonnan vásárolt öltönyöm, és diplomata táskám bánta a legjobban az esést, a lehorzsolódott bőröm mellett. A tárgyalásra gyalog és stoppal időben megérkeztem, de olyan rongyosan, hogy az ügyfelem szánakozva nézett rám, és dupla borravalót adott azzal az alig titkolt szándékkal, hogy felruházkodhassak idővel.

De az első borravalóm még ennél is cifrább volt. A tárgyalás jól sikerült, megnyertük a pert. A Bíróság folyosóján megkérdi az ügyfelem: Ügyvéd úr szereti a pálinkát? Nyeltem egyet, mert jobban szerettem a pénzt, de hát a pálinka sem rossz. Bólintottam. Erre ő elővett egy butélia pálinkát, volt vagy egy liter, és átadta. Én már akarom eltenni, amikor megszólalt: No akkor húzza meg ügyvéd úr!

Mezey András

Buda, 2000 környékén      

     

Pillanatfelvétel egy ügyvédi munkaközösségről

Pillanatfelvétel egy ügyvédi munkaközösségről a nyolcvanas évekből




1978 májusában kerültem fel a Nagykőrösi Városi Ügyvédi Munkaközösségből a Budapesti XX számú Ügyvédi Munkaközösségbe. Dobos Miklós volt az ÜMK vezető. Alacsony köpcös ember, lárva arccal. Ő volt a balösszekötő. Persze akkor még csak annyit tudtam, hogy párttag, és hogy munkásőr, az csak a rendszerváltás után derült ki, hogy vérbíró volt az ötvenes években. Meg kell mondjam, teljes mértékben a „leben und leben lassen” elve alapján állt. Lényegében nem szólt bele semmibe, csak a közös rezsi hozzájárulást kellett hozni mindenkinek.



Bizalmi embere volt Varró Erika, egykori tornászlány. Ők ketten tarthattak volna párttaggyűlést a munkaközösségben, ugyanis rajtuk kívül nem volt több párttag. Így aztán ők voltak azok, akik nálunk ellátták a dupla nullás és katonai büntető ügyeket kirendelés alapján. Gyakorlatilag csak büntető ügyeik voltak.



Nagy létszámú iroda volt az ÜMK, közel húsz ügyvéddel, így aztán remek keresztmetszetét adta az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek ügyvédi társadalmának.



Ott volt mindjárt gróf Soborsini Forrás Tibor, aki a Szálasi kormány idején volt Bukarestben katonai attasé. Három fiát nevelte egyedül, a felesége meghalt. Egy autóbalesetben ő is elvesztette a bal szeme világát. Perfektül beszélt románul, és rengeteg erdélyi kapcsolata volt, így gyakorlatilag kizárólag erdélyi hagyatéki ügyekből élt. Abban az időben, a Benczúr utcában volt az Állami Közjegyzők Irodája, kizárólag női közjegyzőkkel, akik tudták Tibi Bácsiról, hogy egyedül neveli a fiait, így aztán mindent elintéztek helyette. Tibi Bácsi pedig rendesen lenyúlta a hagyatékokból a legjobb szőnyegeket, bútorokat, díszmagyarokat, festményeket és egyéb régiségeket, potom pénzért, vagy jattba. Volt egy nyaralója Almádiban, és egy pincéje Vörösberényben. Évente lehívott minket oda, és remekül mulattunk. A pince tele volt gyönyörű régi bútorokkal, díszmagyarokkal, olyan volt, mint, egy múzeum. A bora nem volt elsőrangú, de meg lehetett inni. Viszont egész tűrhető pezsgőt készített. Mindenkitől kunyerálta a pezsgős kupakokat, de a drótot épségben kellett letekerni.



Tibi bácsi már hetven fölött járt, és voltak időnként gondjai a technikával. Abban az időben, egy irodai helységben két ügyvéd egyszerre fogadta az ügyfeleket, valószínűleg az ügyvédi titoktartás „védelmében”. Húsz ügyvédre egyetlen városi telefon fővonal jutott. Így aztán, ha valaki telefonálni akart, akkor először le kellett nyomni egy gombot a készüléken, és csak azután lehetett tárcsázni. Ezt a Tibi bácsi mindig elfelejtette. Ha a gomb lenyomása nélkül tárcsázott, akkor az első két tárcsázott szám alapján valamelyik ügyvédnek a telefonja csörrent meg az irodában. Történt egy alkalommal, hogy Tibi bácsi felhívta a MÁV tudakozót, mert másnap vidéki tárgyalása volt. Természetesen ekkor sem nyomta le azt a bizonyos gombot, és így a vele szemben fél méterre ülő dr. Derék Sándor ügyvéd kartársát hívta fel akaratlanul. Sanyi először nem tudta, hogy mi az ábra, felvette a kagylót és beleszólt basszus hangján: Halló! Mire Tibi Bá: Kezétcsókolom kisasszony, legyen olyan kedves megmondani, mikor indul holnap reggel Bátaszékre vonat? Sanyinak közben leesett a tantusz, úgyhogy néhány percig hülyítette az öreget, hogy Cikádoron le kell szállni, mert vágányzár van, és 5 kilométert kell gyalogolni, stb., amit az öregúr nagy kanállal és elhűlve megevett, és még percekig nem akarta elhinni, hogy a vele szemben ülő Sanyival beszél, miközben a kis szobácskábsn ülő ügyfeleik megfulladtak a röhögéstől.



Egy másik alkalommal Tibi bácsi bement Olasz Balázs irodájába, akiről köztudott volt, hogy: 1. ügyfelek előtt nem beszéli meg kollégáival a munkadíj összegét, 2. nagyon magas munkadíjakat szab meg. Nos, Tibi bácsi, bement, nem törődve azzal, hogy ügyfél van Balázsnál, és megkérdezte tőle: „Pici fiam, mondd csak, ha egy házassági bontóperben 500 forint munkadíjat kérnék, az nem lenne túl sok?”



Mire Balázs idegesen, és hogy a saját ügyfele ne értse, megkérte a Tibi bácsit németül, hogy jöjjön vissza később! Erre Tibi Bá: „Pici fiam, ha befejezted a fontos német ügyfeleddel a megbeszélést, megmondanád nekem, hogy 500 Ft. munkadíj nem lenne túl sok egy bontóperben?”



Vadonatúj fénymásoló gépünk megérkezett, matuzsálemi darab volt, legalább egy tonna, és az ügyvédjelöltek szobájában helyezték el. Történt pedig, hogy Tibi Bácsinak erdélyi ügyfelei érkeztek, hagyatéki ügyben, és a több év alatt kínkeservesen beszerzett egyetlen példányú kincsszámba menő anyakönyvi kivonatot átadták nagy tudású budapesti ügyvédjüknek, aki jelentőség teljesen mosolygott, és közölte velük, hogy épp most kapott egy csoda masinát, amivel le tudja másolni a becses okiratot, és így az nem fog már soha elveszni. Be is jött a mi szobánkba, és ahelyett, hogy valamelyikünket megkérte volna a másolásra, ő maga tett kísérletet vele. Nem részletezem, lényeg az, hogy a lemásolandó okiratot nem a helyére tette, hanem a másoló papírok közé. A primitív, de masszív masina a még primitívebb vastag román papírt berántotta, és ráküldött vagy egy fél liter festéket, majd a túloldalon kilökte a sötétlék létől csöpögő felmosórongyot.



De voltak még néhány "nagymester". Ifjú dr. Csáth Károly Bácsi, amikor megismertem, már hetvenfelé járt, de még mindig ezen a néven mutatkozott be. Ő a két háború között igazi „dandy”-ként” élte az életét. Ismerte a nevelőpapámat a táncos -bonviván vitéz Gozmány Cirmit a 30-as évek éjszakai életéből. „Cirmivel sokszor mulattunk együtt a Walesi herceggel, és a kis Horthyval az Arizonában! Aztán az éjszakai gyors hálókocsijában irány a tenger, Abbázia!”



A hetvenes években azonban már más világ volt. Egy irodának kinevezett Baross utcai, 6 négyzetméteres szuterén helyiségben másodmagával fogadta ügyfeleit, a kis tyúkpereikkel. Nagy tintás volt az öreg, és zseniálisan tudott az üvegből úgy inni ügyfelei jelenlétében, hogy azok észre sem vették. Egy - egy óvatlan pillanatban hátrafordult az iratszekrény felé, mintha valami iratot keresne, és az ott jól meglapuló üveget úgy húzta meg, hogy a feje meg sem rebbent.



Nem szerette a büntető ügyeket, de egyszer egy kirendelést nem tudta egyik jelöltre sem rásózni, és kénytelen volt személyesen elballagni a Fővárosi Bíróságra. Egy skinhead társaság egyik tagját kellett közösség elleni izgatás ügyében védenie. Horogkereszteket rajzoltak, meg más efféle nyalánkságok. Ifjú dr. Csáth Károly kétségbeesetten ballagott a Fővárosi Bíróság folyosóján, elmaradhatatlan csokornyakkendőjében, búskomoran, lehajtott fejjel, amikor meglátta a folyosó kövezetén a mentő ötletet. A XIX. század végi neoreneszánsz épület folyosóján a mozaik minta között időnként felbukkant egy - egy ókori perzsa minta, a svasztika, a horogkereszt tökéletes mása, azaz hogy elődje.



Természetesen a perbeszéd gerince azt taglalta, hogy ha a Tisztelt Fővárosi Bíróság elítéli ezeket az ártatlan és megtévelyedett fiatalokat, akkor rögtön saját maga fölött is ítélkeznie kell, hiszen a Bíróság folyosóján is… stb. stb. stb.



A legnagyobb fenegyerek azonban Kulinyi András volt. Ő megkövetelte, hogy én, mint kezdő ügyvédjelölt magázzam őt, az azonban természetes volt, hogy ő tegezett. Egyébként ez teljesen általános volt. Majd amikor letettem az ügyvédi vizsgát, és továbbra is magáztam, azt már kikérte magának! Kollegák vagyunk, vagy mi a frász! Tegezz öcsém, vagy akkorát lekeverek!



Ő a negyvenes évek vége felé kisgazdapárti politikus volt, és ezért 1949-ben kizárták az ügyvédi kamarából. Alkalmi munkákból élt, és hatalmas Baross utcai lakásának nappalijában országos hírű modell vasútjával játszott. Egyszer az ötvenes évek elején megállt egy méretes fekete csajka a ház előtt, kiszállt belőle egy apró, szemüveges bőrkabátos ember, felszaladt, és becsöngetett Kubinyiékhoz: Ön Kulinyi? És a választ meg sem várva Bandi bácsit félretolva berohant a nappaliba, lehasalt a földre és néhány órán át önfeledten modellezett Bandi bátyámmal. Elmenőben visszaszólt: Holnap menjen be a Kamarába az ügyvédi igazolványáért. Ja, és néha majd felugrom modellezni. Ő volt az akkori legfőbb ügyész.



Kulinyi Bandinak is Almádiban volt a nyaralója, de az nem az antik bútorokról volt híres, hanem arról, hogy a Bandi 20 évig nem fizetett üdülési hozzájárulást, és a rendes évi határozatokat azzal fellebbezte meg, hogy amíg szovjet helikopterek köröznek a nyaralója felett, addig ő nem tud üdülni.



A rendszerváltás után fejest ugrott a kisgazda politizálásba, meg is halt szegény egy fél éven belül.



A közösség központi alakja Pufi Bácsi volt a pénztáros. Mi magunk között vén muslicának hívtuk, mert ha bármelyik szobában felnyitottunk egy üveg piát, ő egy percen belül ott volt, mintegy „véletlenül”.



Beteg feleségével együtt élt, a fiuk Korzikára disszidált, a korzikai utak jelentették Pufi Bácsi életében a színt. Na és az ÜMK, ahol ő nélkülözhetetlen volt. Volt egy tíztagú futball csapatunk egy idegenlégiós kapussal. Játszottunk Vácott, és a Czakó utcai pályán is, volt szerelésünk, egyszóval komoly ügy volt. A Pufi volt a gyúró. Ez azt jelentette, hogy a rendszeres hétfő esti tornatermi edzőmérkőzéseken elmaradhatatlanul ott volt, hiszen utána sörözés!



Nagyon komolyan vettük a játékot, annyira, hogy az egyik mérkőzés után a Brunner Gyuri kisebb fajta infarktust is kapott, a Ludas Sörözőben, ahol a meccsek után vigyáztunk arra, hogy ki ne száradjunk.



Pufi nagyon szeretett sakkozni, és nyaranta, amikor lementünk a Derék Sanyi tihanyi nyaralójába, megtartani az évi rendes Derék Kupát, akkor néhány pohár bor után sakkmérkőzés közben jöttek elő a legjobb, Pufi féle hadifogoly történetek.



Álljon egy itt, emlékül: A Baltikumban volt fogoly a második háborúban, valamelyik kikötőben. Egy alkalommal sok - sok tonna kristálycukrot kellett kilapátolni a hajóból. Nyár volt, izzadtak a foglyok rendesen. Nem is kellett semmit megbeszélni, csak összenéztek, és a munka vége felé mindenki úgy intézte, hogy a hajó gyomrában hirtelen levetkőzve meztelenül meghempergett a kristálycukorban. Este teherautóval a lágerbe szállították őket, majd lámpaoltás után a nagy közös asztalra ruhákat terítettek. A lapátosok óvatosan felálltak az asztalra, levetkőztek, és a többiek alaposan ledörzsölték izzadt testük minden egyes porcikáját, még a legintimebb hajlatokat is. Az így összegyűlt cukrot aztán csodálatos élvezettel szürcsölték az addig keserű teájukat.



A Brunner Gyuri is Almádihoz kötődött, övék volt a szálloda a vasútállomással szemben. Egyszer elmesélte, úgy államosították őket egy délután, hogy még a pincérek zsebében levő borravalót is át kellet adni az elvtársaknak.



Derék Sanyi kiváló vívó volt, aztán lett ügyvéd. Jó ügyvéd lett, de sohasem szerette meg a szakmát. Kötelező pénzkeresetnek tekintette. Kora reggel bement, hogy elintézze az ügyeit, hogy aztán rohanhasson a Tattersaal -ba lovagolni. Egy korábbi ügyvédtől, principálisától megörökölt egy speciális megbízói kört, külföldi biztosító társaságokat, akik Magyarországon balesetet szenvedett külföldiek biztosítási ügyeit intézték. Sanyi jól beszél németül, így kiválóan el tudta intézni az ügyeket. Ennek két előnye volt: nem, kellett az ügyfelekkel találkozni, és nem kellett tárgyalásokra járni. Lehetett lovagolni. Az első adandó alkalommal nyugdíjba ment, azóta a lovaknak és a festészetnek él. Egészen különös hangulatú, jó képeket fest, volt már néhány kiállítása is.



Pilisszentiváni Csaba első nap azzal fogadott, hogy másnap vigyem ki egy beadványát a XVII. Kerületi Bíróságra. Ez akkor körülbelül egy hat órás út volt oda vissza villamosokkal és buszokkal. Én értetlenül ránéztem, majd benyúltam a zsebembe és adtam neki négy forintot: Add fel postán, fizetem! Többet nem kért meg, sem szívességre, sem helyettesítésre. Soha életében nem ment szabadságra, mindig attól rettegett, hogy akkor jönnek a legjobb ügyfelek, amikor nyaral, és a tárgyalásokról is azonnal rohant az irodába, nem is ebédelt, ott ült egész nap a székén, egy felfújt motorkerékpár belsőn, mert aranyere volt, és még szombatonként is leste a soha nem jövő ügyfeleket.



Csikós Géza, édesapjával, Kálmán bácsival egy szobában dolgozott. Géza ügyvédnek született. Már gimnazista korában „kérem szépen” -ezett beszéd közben, és kalapban járt. Kortársam, de a rock és hippi korszak egész egyszerűen kimaradt az életéből. Ki nem állta az azonnali, és mindenkori tegeződést. Egyszer új ügyvédjelölt érkezett, a Ligethy Gyuri, és mi fiatal ügyvédek természetesen azonnal összetegeződtünk vele. Járt körbe az irodában sorra mindenkihez bemutatkozni, és épp a Csikós Géza következett. Kérdezte tőlünk kiféle, miféle? Mondtuk laza gyerek, nyugodtan tegezd le! Az ajtóból lestük a jelenetet: Gyuri bement Gézához és halkan bizonytalanul makogta: Szevasz, ez és ez vagyok. Géza elképedve nézett rá és csak annyit kérdezett: Ön kicsoda és mit akar itten?



A Csikós család jóban volt dr. Ládán bíró úrral, aki 40 éven keresztül csak gondokság alá helyezési ügyeket tárgyalt, naponta legalább tízet. Ládán „Tanár Úr” mindig Csikósékat rendelte ki a szerencsétlen félnótások ügygondnokául, és természetesen a Csikós Klán mindig az aktuális legfiatalabb ügyvédjelöltet küldte el a tárgyalásokra. Én is tárgyaltam néhány ezer gondnoksági ügyet. Ládán Bíró úr az évtizedek során teljesen azonosult lelkileg és szellemileg a gondnokoltakkal, néha az volt az érzésem, hogy inkább őt kellene gondnokság alá helyezni. A tárgyaláson megjelenő szerencsétlen, frusztrált emberi roncsoktól mindig csak annyit kérdezett: Tudja - e Ön, hogy Ön kicsoda, és hogy mi most miért vagyunk itten? Ez volt a Ládán teszt. Az erre adott válaszból ő már mindent tudott, nem is volt szükség elmeorvos szakértőre.



Csikós Géza pont az ellentétje volt Olasz Balázsnak. Neki nagyon sok, de igen keveset fizető, főleg idős, és nehezen kezelhető ügyfele volt. Így aztán szerda kivételével, minden délután ott kígyóztak hosszú sorokban a Csikós „iroda” előtt késő estig a doh és naftalin szagot árasztó ügyfelek. Minden este Géza zárta be a Munkaközösséget, úgy 10 óra körül. Néha a Vörösmarty moziból az esti előadás után hazafele menve láttam, hogy még mindig ég a szobájában a lámpa. Ilyenkor megjegyeztük: Pszt ! Lenin dolgozik! Géza nyíltan rendszerellenes és polgári beállítottságú személyiség volt, véleményét sosem rejtette véka alá. Jó ügyvéd volt, de legnagyobb erőssége nem tárgyi tudása, hanem vele született jogérzéke és harciassága volt. Ő volt a legharcosabb ügyvéd, akit valaha is ismertem. Össze kellett szednie az ellenfél ügyvédjének magát Géza pikírt, szarkasztikus humorú perbeszédei után. Később ő lett az egyik református püspökség jogtanácsosa.



Orsi Edit is a fiatalokhoz tartozott. Édesapja volt az egyik vidéki ügyvédi kamara elnöke volt. Később Kanyi Attila gitároshoz, a Dondoló együttes alapító tagjához ment férjhez.



Író Laci utánam volt ügyvédjelölt, vele voltam jóban és Eszes Tomival, meg Derék Sanyival. Laci tengerész volt egy évig, mielőtt ügyvédjelöltnek állt volna, és mint hajósinas beutazta a világot.



Eszes Tomi Szombathelyről jött, és csodáltam, ahogy a számára ismeretlen metropoliszban hogy építette föl később klientúráját.



Fehér Gyuszi az egykor neves miniszter fia volt. Ő is a fiatalokhoz tartozott, az örökké pipázó, hallgatag Ligethy Gyurival.



Surányi Tamara velem együtt volt jelölt. Kedves halk szavú lány volt. Érdekes figura volt a férje, aki perfektül beszélt több ázsiai nyelvet, többek között a kínait, így aztán a rendszerváltás után attasé lett egy ázsiai nagykövetségen, és az egész család kiutazott évekre a távol keletre.



Nyári Peti a Mezőgazdasági Helikopter Állomás jogtanácsosa volt, mielőtt hozzánk került, ő helikopteren járta be az országot. Egyébként nagyszerű focista, ő volt kis csapatunk oszlopos tagja.



Harmos Mari, szegény néhány éve halt meg rákban. Talán ő volt a legextrémebb közöttünk. Ha kellett neki egy jogszabály, akkor egyszerűen kitépte az ÜMK. Corpus Juris Hungaris-ából a keresett oldalt. Az ő „irodája” volt a legkisebb és a legeldugottabb, hátul a folyosó végén. Valami rejtélyes oknál fogva télen – nyáron egy irhabunda lógott kb. 3 négyzetméteres irodája falán.



Dr. Hallauner Ewald maga volt a megtestesült, de már nem létező polgári múlt, összes allűrjével, tartózkodásával, a régi típusú dzsentri ügyvéd mintapéldánya.



Deapp Ildi szerény halk szavú, nehezen barátkozó, nehezen megnyíló kolléganőnk volt, ős is a „hátsó” szekcióhoz tartozott..



Szőcs Ili Néni is hátul gubbasztott egy kis luknak nevezett irodában, ritkán láttuk, de a közösségi vacsorákon mindig megjelent férjével, aki gróf Pálffy leszármazott volt.



Szegény Olasz Balázs is meghalt pár éve tüdőrákban. Én hosszú ideig nagyon jóban voltam vele, tulajdonképpen ő volt a principálisom. Nagyon sokat tanultam tőle, igen nagyra becsültem az eszét és tárgyi tudását. Valójában ő volt az első magyar „sztár ügyvéd” a szocialista időkben. Az ő „irodája” pont szemben volt a bejárattal. Az ajtaja mindig nyitva volt. Nem volt titkárnője, mindent maga gépelt. Az egyetemet részben Münchenben végezte. A rendőrség minden „nagy" ügyben őt rendelte ki védőnek. Ő volt többek között az első magyarországi bankrabló: Jan Stratilek, valamint a vecsési rendőrgyilkos kirendelt védője. Később egy ügyben sikerült harmadfokon, a legfelsőbb Bíróság előtt felmentetnie egy védencét, akit emberölésért ítéltek el első és másod fokon, ez az ügy adott neki országos hírnevet. Hihetetlen teherbírása volt. Vagy a Bíróságon volt, vagy az Irodában. Sokat segített irodám kialakításában. Családilag is összebarátkoztunk, együtt jártunk síelni Szlovákiába, nyaralni a Balatonra. A rendszerváltás után, amikor az ÜMK. átalakult Ügyvédi Irodává, én nem rá szavaztam, az Irodavezető választásnál, hanem a Derék Sanyira, és akkor egy életre összeveszett velem. Nagyon sajnáltam hogy így alakult.



Balázs irodája mellett volt Fürtös Béla Bácsi irodája. Vele összesen néhány szót, ha beszéltem. Még a nyolcvanas években nyugdíjba ment.



Török Gabit egyszer a délutáni ügyfélfogadási időben a rendőrök vitték el, megbilincselve az Ügyvédi Irodából, mert, mint kiderült egy ügyész barátjával úgynevezett „Cocom listás” technikai eszközöket csempésztek az országba eladásra. Egy ideig börtönben is ült, és néhány évig nem dolgozhatott ügyvédként. Hála Istennek ma már minden rendben van vele, és ismét ügyvéd.



Sokszor összejött az egész kompánia, a jelöltek szobájában, ilyenkor Dobos Miklós hozott finom szekszárdi vörösbort a B M. Országos Tűzoltó Parancsnokság szőlőjéből, mert az ő munkásőr alapszervezetének azokkal volt jó kapcsolata. Egy pár pohár felhörpintése után szabadon szárnyra kelt a politikai kaleidoszkóp kavalkád. Mindenki mondta a magáét, senki nem foglalkozott a másik politikai hitvallásával. Olyan kis zártkörű Hyde parki hordóhoz hasonlított az egész. De veszekedés, kiabálás, hangos szó, ádáz indulat nem volt.



Időnként az egész társaság, családostúl elment a „Csendes” étterembe egy meghitt közös vacsorára.



Aztán jött a rendszerváltás, és mint annyi minden, az ügyvédi munkaközösségek is eltűntek a történelem süllyesztőjében. De az ÜMK-k világával eltűnt valami más is, valami emberi, valami báj, valami, amit nem is lehet megfogalmazni. Ma közel tízezer budapesti ügyvéd és ügyvédjelölt ismeretlenül rohan el egymás mellett mobil telefonjával és lap topjával tárgyalásról, tárgyalásra.



Nincs Pufi Bácsi, nincs felfújható gumibelső, nincs városi vonal, nincs Derék Kupa, nincsenek almádi pezsgőzések, és nincs jelöltek szobája, ahol jókat lehet iszogatni, cseverészni, és együtt lenni. Vannak viszont nagy nemzetközi ügyvédi irodák, kenyérharc, pénzmosás és még ki tudja mi elleni szabályzat, és egyre több név – sokszor megdöbbentően fiatal ügyvédek és ügyvédnők nevei - az Ügyvédi Közlöny halálozási rovatában.



Dr. Golyó



A történetben szereplő nevek és események mind a fantázia szülöttei, ha valaki hasonlóságot vélne felfedezni valóságos személyekkel vagy eseményekkel, az csak a véletlen műve lehet.