NAGYKŐRÖS

                                    NAGYKŐRÖS

1976 május 2.-át írták. Friss jogi diplomával, és ügyvédjelölti igazolvánnyal a zsebemben vonatoztam az alföldi cívis városba, Nagykőrösre, a városi ügyvédi munkaközösségbe.

Már hónapok óta húzódott a fölvételi procedúrám, valahol az igazságügyi és belügy minisztérium között elakadtak az irataim. Már az összes évfolyamtársam elhelyezkedett, és kezdett kínossá válni az ügy, hiszen lassan egy éve nős voltam, és november óta már családapa.

A Pest Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, Kenéz Tibor be is hívatott magához: Bandi fiam csak nincs valami vaj a füled mögött? Én köpni, nyelni nem tudtam, hiszen nyakig vajas voltam. Ott volt a kelet berlini balul végződött farmer csempészet, a szerencsétlen balatonszemesi valutaváltás, és akkor még nem is tudtam, hogy két éve a III/III. -as ügyosztály egy hamis füles miatt hónapokig megfigyelés alatt tartott. Hát, ha még azt is tudtam volna, hogy Kenéz volt az ötvenes években a váci fegyház igazgatója.

Persze átfutott a fejemen, magyar királyi honvéd ezredes nagyapám nyugat németországi önkéntes száműzetése, anyám 57-es börtönbüntetése, és a nyugati rokonok szép száma is, de bizakodtam, hogy talán csak az adminisztráció malmai őrölnek lassan, hiszen protektoraim között tudhattam az akkori idők fő és első számú ügyvédjét, dr. Kárpáti Lászlót, akit apám 1946-os debreceni színész korából mint Debrecen ifjú, és művészet pártoló rendőr főkapitányát ismerte, de apósom révén dr. Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank Elnöke is pártolta az ügyemet.

Végül 1977. május 1.-vel bejegyeztek a Pest Megyei Ügyvédi Kamara, és egyben a Nagykőrösi Városi Ügyvédi Munkaközösség ügyvédjelöltjei közé.

A vonat messze áll meg Nagykőrös belvárosától, sok- sok érdek alakította ki száz évvel azelőtt a sínpálya irányát, de a református templom fa ácsolatú tornya messziről is büszkén mutatta magát. Sokan szálltak le és zsúfolódtak be a régi Ikarus farmotoros helyi buszba, amely bevitt a főtérre. Én addig nem nagyon jártam ilyen igazi alföldi mezővárosban, és azonnal megcsapott a levegője. A főtér ligetes, díszfás, virágos parkja, melyet a klasszicista tornyos városháza zár le az egyik oldalról, a Polgári Casino, az Arany János Gimnázium eklektikus tömbje, a Hotel, a Kaláris étterem, a Bíróság, és a Posta. No meg persze a Pártszékház, és az ÁFÉSZ áruház.

Az Ügyvédi Munkaközösség épülete sem esett messze a tértől, pár perc alatt megtaláltam a kanyargós, girbe-gurba utcában a földszintes, cívis házat.

Épp akkor száguldott ki belőle egy, nálam talán egy két évvel idősebb, lakli alak öltönyben, nyakkendőben, a hóna alatt egy leginkább orvosi táskára emlékeztető fura szerzettel.

Jó napot kívánok! - mondtam az eddig általam használt helló helyett, és megkérdeztem tőle, hogy hol találom Horváth elvtársat, az ÜMK. vezetőjét.

Te vagy az új bojtár? Na ide figyelj! Itt nincsenek elvtársak, csak ügyvéd urak! Egyébként, szevasz, a haveroknak Gazsi vagyok, rohanok a bíróságra, gyere velem, gyorsan végzek, aztán megiszunk valamit, később kajálhatunk is, mert a Horváth Lajos Kecskeméten tárgyal, aztán hazamegy megebédelni, ebéd után meg alszik egy nagyot, 3-ig úgysem ébred el.

Így történt aztán, hogy Dr. Gáspár Endre, alias Gazsi lett a principálisom, ha nem is hivatalosan, de mindenképpen barátilag.

A tárgyalás nem tartott öt percig sem, így utána nyugodtan ihattunk meg néhány üveg jugó Jeleno pívót a főtéri presszóban, ahol a helyi középiskolás szépségek is megjelentek, mert Gazsi igen nagy becsben állt a lányok szemében a két betűvel a neve előtt, és a Wartburg touristjával, nem is beszélve két méteres kosaras termetéről, és állandó jó kedvéről. Volt persze riválisa is, a helyi ingatlan ingatlan szakértő fia, akinek viszont renault-ja és önálló lakása is volt.

A sörözés után kimentünk a fácánosba és egy felejthetetlen ököruszály levest fogyasztottunk el, Gazsi kártya partnerei, a fodrász srácok társaságában.

Ekkorra már kezdtem örülni, hogy a protekcióm csak egy vidéki munkaközösségre volt elég.

Délután Gazsi bemutatott az ÜMK vezetőnek, és sorba vitt a kollégákhoz. Régi, nagy, tornácos, kertes cívis ház volt az ÜMK épülete, tágas ámbitussal, amit átalakítottak ügyfélváróvá, és nagy termekkel, amelyek az ügyvédek dolgozó és fogadó szobái lettek. Volt egy eldugott hátsó terem, az szolgált a mindenkori ügyvédjelölt tanyájául, és ott volt a könyvtárszoba is. No persze nem kell klasszikusokra gondolni, ott csak a Corpus Juris Hungarici volt föllelhető nagy vaskos kötetekben, és újmódi néven: Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye. Külön kuckója volt Pista Bácsinak, a pénztárosnak. Pista Bácsi eredeti 19. századi figura volt, hajlott hátú, kevés szavú agglegény, akár egy Gogol novellából lépett volna ki.

Horváth Lajos, az ÜMK vezetője nem sok vizet zavart, nyilvánvaló volt, hogy ez egy kényszer közösség, valójában nyolc önálló ügyvéd, nyolc önálló irodája működött egymás mellett. Természetesen párttag volt, de hát ez minimum kritérium volt egy ÜMK vezetőnél.

Igazi tekintélye Tőrös Laci bácsinak volt, - hivatalosan ő lett a principálisom - az ő szobája már akkor a mai idők ízlésének megfelelően volt berendezve. Bőr ülő garnitúra, koloniál bútorok, perzsaszőnyeg, titkárnő. Tőrös Laci bácsi édesapja évtizedekig volt a Nagykőrösi Arany János Gimnázium igazgatója, az ő édesapját, pedig még Arany János tanította. Laci bácsi a Református egyházközség presbitere volt, és ezt egy másodpercig sem titkolta.

Nem sokkal odakerülésem előtt halt meg a másik tekintély, Feldmájer György. Nagykőrös zsidóságának nagy részét deportálták 1944-ben, de ő szerencsésen túlélte a vészterhes időket. Én már csak a gyerekeit ismertem meg Pétert, - aki később a Mazsihisz elnöke lett, és Líviát. Ők is a pártfogásukba vettek, mint akkor még vékony dongájú apátlan, anyátlan ügyvédbojtárt, és valóságos koszt-kvártélyos diákká léptem elő náluk, ami igen jelentősen javította a helyzetemet, ugyanis az ÜMK épületében volt egy kis vendégszoba, egy sezlonnal, ahol el tudtam aludni végszükségben, hogy ne kelljen minden nap oda - vissza vonatoznom, de a Feldmájer ház mégis csak kényelmesebb és otthonosabb volt. Az egyik legnagyszerűbb könyvtárból válogathattam, amit valaha is láttam, az összes magyar klasszikus, a külföldiek, verses kötetek, regények, történelmi könyvek, lexikonok. Na és a konyha! Az éléskamrájuk nagyobb volt, mint minden addigi konyha, amit addig láttam. Persze tele minden féle finomsággal. Kóser konyhát vezettek, külön tejes, és külön zsíros konyha résszel, szinte családtag sikszével. Nagyon izgalmas volt számomra, akkor volt módom először belátni egy tradicionális zsidó család hétköznapjaiba.

A Feldmájer család fogalom volt Nagykőrösön, a kőrösiek egy jó része úgy gondolta, hogy igazán jó ügyvéd, csak zsidó lehet. Így aztán hétvégén sem volt pihenő Feldmájeréknél, mert a tanyákról a piacra bekocsizó vásározó parasztok már reggel hatkor megkocogtatták az ablakot egy - egy kacsával vagy libával: Ügyvéd Úr, csak ezt a kis szerződést írja meg nekünk !

Szarvas Laci Bácsi is jelentős személyiség volt. Az édesapja volt valamikor a város főépítésze. Ő tervezte a Nagykőrösi zsinagógát, melyben sok- sok évvel később részt vettem az egyik Feldmájer unoka esküvői szertartásán. Laci Bácsi műkedvelő kertész volt, de a rossz nyelvek szerint inkább műértő kertész, és amatőr jogász. Az mindenesetre biztos, hogy csodálatos almái, körtéi teremtek, és isteni pálinkái, likőrjei voltak. Sosem felejtem el a diópucolástól barna ujjait, ahogy az ügyfelek előtt és a Bíróságon idegesen lapozta az aktákat. Engem mindig megkért, hogy ezt -azt vigyek fel a Pesten élő lányának, és így mindig kaptam egy kis borocskát, pálinkát vagy gyümölcsöt.

Boros Berci volt a környékbeli cigányság legfőbb védőügyvédje. Csak büntető ügyeket vállalt. Az ötvenes években végezte a jogot esti egyetemen, nem volt elméleti jogász, inkább gyakorlati ember volt, pontosan tudta, hogy hogyan kell a munkadíjat kicsalogatni az ügyfelei zsebéből, és hogy felmentés helyetti súlyos börtönbüntetést hogyan kell megmagyarázni az ügyfélnek, és a rokonságnak. A lényeg, hogy mindig „föllyebbzünk”, meg hogy fölmegyünk a Legfelsőbb Bíróságra, mert Kőrösön, Cegléden és Kecskeméten nincs igazság. Ilyenkor mindig szederjes arca különös lázban égett, nem tudni, hogy az igazságtalanság fölötti méltatlankodástól, vagy a fenyegetően köréje gyülekező rokonság izzó tekintetétől.

A vele szembeni szobában dolgozott Szüle Jóska, aki szintén nem futott be tudományos karriert az ügyvédi pálya előtt, ő ugyanis hivatásos vadászpilóta volt Szolnokon, és esti egyetemen szerezte a diplomáját. Korábban Gazsi nagy haverja volt, mert mindketten nagy zsugások voltak, de egy viharos éjszaka összevesztek a lapokon, és azóta nem is köszöntek egymásnak, még akkor sem, ha este a kaszinóban egy asztalnál kártyáztak. Egyébként az ő ügyfelei is javarészt cigányság soraiból kerültek ki, talán azért, mert valószínűleg ő is cigány származású volt.

Czira Tóni tősgyökeres kőrösi nagygazda családból származott, az a típus, akit az édesapja, mint elsőszülött gyermeket kitaníttatott úrnak. Ő meg éppen a büntető ügyeket tekintette olyan ingoványos talajnak, ahova nem igen merészkedett. Egyszer azonban kirendelt ügyvédként perbeszédet kellett mondania, és enyhítő körülményként hivatkozott a többszörös visszaeső, gyermektelen rablógyilkos büntetlen előéletére, és nehéz családi állapotára. Többé nem rendelték ki. De azért a polgári ügyekben is tudott nagyot alakítani, a Bíróság kötelezte a tárgyaláson 3000 Ft illetékbélyeg lerovására (akkoriban 2000 Ft volt egy havi fizetés) és a Tóni átballagott a postára, ahol szépen vett 3000 Ft. -ért postai bélyeget és azt szépen fölragasztotta a periratra. Mindehhez járult egy szerencsétlen autózás örök emléke a fél arcán, ugyanis letekert ablakkal száguldott le Szegedre, és mire visszajött már csak a fél száját tudta mozgatni.

Az ügyvédházban lakott még Marika Néni, aki mindenes volt, takarította a házat, és őrizte két puli kutyájával, akik két év alatt nem voltak hajlandóak engem befogadni, a szemükben mindig csak olyan „gyütt - ment” maradtam, mintha érezték volna, hogy csak átmenetileg vagyok Nagykőrösön.

Nyáron volt a legvidámabb az élet. Ilyenkor a helyi intelligencia teljes létszámmal a strandon süttette magát a napon, és hűsölt a vízben. Jut eszembe, gőzfürdő is volt Kőrösön, ahova persze csak az urak és persze csak télen jártak.

Esténként ki lehetett menni a Czifra csárdába, és a teraszon karcos alföldi borocskát vagy táncos lengyel sört lehetett iszogatni, a szemközti népkert békalencsés tavának békakoncert aláfestése mellett.

Rendszeresen tartottunk, mi ügyvédek közös esti sütéseket, vagy az ügyvédi iroda kertjében felállított nagy asztal mellett, vagy a Szarvas Laci Bácsi tanyáján, kint a nagy alföldi pusztán.

Volt egy ifjúsági Klub is, egy egykori nemesi paraszt - barokk kúriában, ide lejártak a fővárosi beat zenekarok, amitől megbolydult és zsongott a város ifjúsága.

Akinek szűk volt a nagykőrösi éjszakai élet a Kalamáris étteremmel, a „Központi Szálloda” sörözőjével, és a Cifra csárdával, az átruccant Ceglédre vagy Kecskemétre, lévén 15 kilométerre mind a két város. Nagykőrösön is volt utánjátszó mozi, de természetesen a Kecskeméti Bemutató Mozi Palotához képest, az semmi sem volt. Nem beszélve az Aranyhomok Szállóról, na és a Színházról. Apám akkor már egy évtizede Kecskeméten volt színész, így Gazsival rendszeresen átruccantunk, megnézni egy - egy premiert, és utána a büfében iszogatni a művész hölgyekkel és urakkal.

Na és persze néha azért dolgozni is kellett. Akkoriban az ügyvédek télen-nyáron biciklivel jártak a Bíróságra, ruhacsiptetővel összefogott nadrágban. Természetesen mindegyiknek volt „zsigája”, vagy Wartburg Touristja, de azzal csak a balatoni telekre jártak. Mert az volt mindegyik alföldi jurátusnak.

Engem már mindjárt az első munkanapom délutánján belökött Horváth Lajos egy tárgyalásra helyettesíteni, ahol kirendelt pártfogó ügyvéd volt, én persze azt sem tudtam, hogy alperesként melyik oldalra kell ülnöm. Szerencsére elnézőek voltak a bírák. Piroskának hívták a Bíróság elnökét, ő tárgyalta a büntető ügyeket. Ha valamelyik nap nála tárgyaltam délután, és délben a strandon látta, hogy ikszedik sörömet hajtom fel, messziről csóválta a fejét, és dorgálva emelte fel ujjait. A polgári ügyeket egy nyugdíj előtt álló idősebb bíró tárgyalta. Akkoriban lépett hatályba a Polgári Törvénykönyv átfogó módosítása. Ő Tiszakécskén egy baráti unikumozás közben (mert vallotta és hitte, hogy Kécskén kapható a legjobb unicum) kijelentette: „Gyerekek, nekem már csak egy évem van a nyugdíjig, erre a kis időre én már nem vagyok hajlandó megtanulni ezt az új Ptk.-t!” Úgyhogy ő a hatályon kívül helyezett régi törvény alapján tárgyalt. Amennyire tudta, húzta az ügyeket, hogy ne kerüljön föl a megyére egy-egy rossz ítélete, de hát ez nem mindig sikerült.

Az én munkám dandárja a szerződéseknek a Budapesten lévő Pest Megyei Illetékhivatalnál történő benyújtása volt, ami pénteki napokra esett, így aznap nem kellett leutaznom Kőrösre. Egyszer Feldmájer Gyuri Bácsi aprólékos munkával kiszámította, hogy egy ügyvéd egy szerződés Pestre történő felutaztatásáért 124 Ft. -ot kérhet el az ügyfelétől, a vonat költségre, a kőrösi és pesti busz költségekre, és a 31 Ft. kiszállási díjra. Természetesen ha egy héten 10 szerződést kellett fölvinni, akkor mind a tízért fölszámolták ezt a kis díjat. Minden 124 Ft.-ból 24 Ft. az ügyvédjelöltet illette, úgy hogy ez valóságos kis mellékkeresetet jelentett számomra.

Természetesen én láttam el a büntető kirendeléses ügyeket, nekem kellett a rendőrségi kihallgatásokra és a Földhivatalba is járnom. Volt egy igazán nagy ügyem, egy erőszakos nemi közösüléses ügyben kellett a vádlott védelmét ellátnom. Soha azóta, olyan lelkiismeretesen és alaposan ügyre nem készültem föl, mint akkor. Persze megtehettem, csak ez az egy ügyem volt. Piroska egész eksztázisba jött, hogy nem egy fásult, anyagilag érdekeltté nem tett, unatkozó ügyvéddel, hanem egy lelkes, elszánt, ifjú harcossal kell megküzdenie. Elolvastam minden létező szakirodalmat, kiveséztem az ügyet, szétcincáltam a jegyzőkönyveket. A védőbeszédem után a sértett lány családja meg akart lincselni. Fölösleges lett volna, a védencem minden lelkesedésem és elszántságom ellenére 6 évet kapott.

Mindjárt az első napokban volt egy komikus esetem. Cegléden kellett egy hagyatéki tárgyaláson részt vennem, de véletlenül egy olyan gyorsvonatra szálltam fel, amelyik Kecskemétig nem állt meg. Ráadásul a kalauz meg akart büntetni, hogy olcsóbb jegyem van, én meg kétségbe voltam esve, hogy nem leszek ott a tárgyaláson. Végül is a büfé kocsiban összeverődött alkalmi szurkoló táborom azt a bölcs tanácsot adta, hogy Nyársapátnál, Cegléd után lassít a vonat, és ott az utolsó peronról le tudok ugrani. Ezt megfogadva újsütetű barátaimmal hátra vonultam az utolsó peronhoz. Az állomáshoz közelítve valóban lassított a vonat 100-ról hatvanra, úgyhogy az ugrás egy garabonciás diák cigánykerék vetésévé alakult át, a pályamunkások legnagyobb megrökönyödésére. Szerencsére megúsztam az ügyet, az újonnan vásárolt öltönyöm, és diplomata táskám bánta a legjobban az esést, a lehorzsolódott bőröm mellett. A tárgyalásra gyalog és stoppal időben megérkeztem, de olyan rongyosan, hogy az ügyfelem szánakozva nézett rám, és dupla borravalót adott azzal az alig titkolt szándékkal, hogy felruházkodhassak idővel.

De az első borravalóm még ennél is cifrább volt. A tárgyalás jól sikerült, megnyertük a pert. A Bíróság folyosóján megkérdi az ügyfelem: Ügyvéd úr szereti a pálinkát? Nyeltem egyet, mert jobban szerettem a pénzt, de hát a pálinka sem rossz. Bólintottam. Erre ő elővett egy butélia pálinkát, volt vagy egy liter, és átadta. Én már akarom eltenni, amikor megszólalt: No akkor húzza meg ügyvéd úr!

Mezey András

Buda, 2000 környékén