Pillanatfelvétel egy ügyvédi munkaközösségről

Pillanatfelvétel egy ügyvédi munkaközösségről a nyolcvanas évekből




1978 májusában kerültem fel a Nagykőrösi Városi Ügyvédi Munkaközösségből a Budapesti XX számú Ügyvédi Munkaközösségbe. Dobos Miklós volt az ÜMK vezető. Alacsony köpcös ember, lárva arccal. Ő volt a balösszekötő. Persze akkor még csak annyit tudtam, hogy párttag, és hogy munkásőr, az csak a rendszerváltás után derült ki, hogy vérbíró volt az ötvenes években. Meg kell mondjam, teljes mértékben a „leben und leben lassen” elve alapján állt. Lényegében nem szólt bele semmibe, csak a közös rezsi hozzájárulást kellett hozni mindenkinek.



Bizalmi embere volt Varró Erika, egykori tornászlány. Ők ketten tarthattak volna párttaggyűlést a munkaközösségben, ugyanis rajtuk kívül nem volt több párttag. Így aztán ők voltak azok, akik nálunk ellátták a dupla nullás és katonai büntető ügyeket kirendelés alapján. Gyakorlatilag csak büntető ügyeik voltak.



Nagy létszámú iroda volt az ÜMK, közel húsz ügyvéddel, így aztán remek keresztmetszetét adta az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek ügyvédi társadalmának.



Ott volt mindjárt gróf Soborsini Forrás Tibor, aki a Szálasi kormány idején volt Bukarestben katonai attasé. Három fiát nevelte egyedül, a felesége meghalt. Egy autóbalesetben ő is elvesztette a bal szeme világát. Perfektül beszélt románul, és rengeteg erdélyi kapcsolata volt, így gyakorlatilag kizárólag erdélyi hagyatéki ügyekből élt. Abban az időben, a Benczúr utcában volt az Állami Közjegyzők Irodája, kizárólag női közjegyzőkkel, akik tudták Tibi Bácsiról, hogy egyedül neveli a fiait, így aztán mindent elintéztek helyette. Tibi Bácsi pedig rendesen lenyúlta a hagyatékokból a legjobb szőnyegeket, bútorokat, díszmagyarokat, festményeket és egyéb régiségeket, potom pénzért, vagy jattba. Volt egy nyaralója Almádiban, és egy pincéje Vörösberényben. Évente lehívott minket oda, és remekül mulattunk. A pince tele volt gyönyörű régi bútorokkal, díszmagyarokkal, olyan volt, mint, egy múzeum. A bora nem volt elsőrangú, de meg lehetett inni. Viszont egész tűrhető pezsgőt készített. Mindenkitől kunyerálta a pezsgős kupakokat, de a drótot épségben kellett letekerni.



Tibi bácsi már hetven fölött járt, és voltak időnként gondjai a technikával. Abban az időben, egy irodai helységben két ügyvéd egyszerre fogadta az ügyfeleket, valószínűleg az ügyvédi titoktartás „védelmében”. Húsz ügyvédre egyetlen városi telefon fővonal jutott. Így aztán, ha valaki telefonálni akart, akkor először le kellett nyomni egy gombot a készüléken, és csak azután lehetett tárcsázni. Ezt a Tibi bácsi mindig elfelejtette. Ha a gomb lenyomása nélkül tárcsázott, akkor az első két tárcsázott szám alapján valamelyik ügyvédnek a telefonja csörrent meg az irodában. Történt egy alkalommal, hogy Tibi bácsi felhívta a MÁV tudakozót, mert másnap vidéki tárgyalása volt. Természetesen ekkor sem nyomta le azt a bizonyos gombot, és így a vele szemben fél méterre ülő dr. Derék Sándor ügyvéd kartársát hívta fel akaratlanul. Sanyi először nem tudta, hogy mi az ábra, felvette a kagylót és beleszólt basszus hangján: Halló! Mire Tibi Bá: Kezétcsókolom kisasszony, legyen olyan kedves megmondani, mikor indul holnap reggel Bátaszékre vonat? Sanyinak közben leesett a tantusz, úgyhogy néhány percig hülyítette az öreget, hogy Cikádoron le kell szállni, mert vágányzár van, és 5 kilométert kell gyalogolni, stb., amit az öregúr nagy kanállal és elhűlve megevett, és még percekig nem akarta elhinni, hogy a vele szemben ülő Sanyival beszél, miközben a kis szobácskábsn ülő ügyfeleik megfulladtak a röhögéstől.



Egy másik alkalommal Tibi bácsi bement Olasz Balázs irodájába, akiről köztudott volt, hogy: 1. ügyfelek előtt nem beszéli meg kollégáival a munkadíj összegét, 2. nagyon magas munkadíjakat szab meg. Nos, Tibi bácsi, bement, nem törődve azzal, hogy ügyfél van Balázsnál, és megkérdezte tőle: „Pici fiam, mondd csak, ha egy házassági bontóperben 500 forint munkadíjat kérnék, az nem lenne túl sok?”



Mire Balázs idegesen, és hogy a saját ügyfele ne értse, megkérte a Tibi bácsit németül, hogy jöjjön vissza később! Erre Tibi Bá: „Pici fiam, ha befejezted a fontos német ügyfeleddel a megbeszélést, megmondanád nekem, hogy 500 Ft. munkadíj nem lenne túl sok egy bontóperben?”



Vadonatúj fénymásoló gépünk megérkezett, matuzsálemi darab volt, legalább egy tonna, és az ügyvédjelöltek szobájában helyezték el. Történt pedig, hogy Tibi Bácsinak erdélyi ügyfelei érkeztek, hagyatéki ügyben, és a több év alatt kínkeservesen beszerzett egyetlen példányú kincsszámba menő anyakönyvi kivonatot átadták nagy tudású budapesti ügyvédjüknek, aki jelentőség teljesen mosolygott, és közölte velük, hogy épp most kapott egy csoda masinát, amivel le tudja másolni a becses okiratot, és így az nem fog már soha elveszni. Be is jött a mi szobánkba, és ahelyett, hogy valamelyikünket megkérte volna a másolásra, ő maga tett kísérletet vele. Nem részletezem, lényeg az, hogy a lemásolandó okiratot nem a helyére tette, hanem a másoló papírok közé. A primitív, de masszív masina a még primitívebb vastag román papírt berántotta, és ráküldött vagy egy fél liter festéket, majd a túloldalon kilökte a sötétlék létől csöpögő felmosórongyot.



De voltak még néhány "nagymester". Ifjú dr. Csáth Károly Bácsi, amikor megismertem, már hetvenfelé járt, de még mindig ezen a néven mutatkozott be. Ő a két háború között igazi „dandy”-ként” élte az életét. Ismerte a nevelőpapámat a táncos -bonviván vitéz Gozmány Cirmit a 30-as évek éjszakai életéből. „Cirmivel sokszor mulattunk együtt a Walesi herceggel, és a kis Horthyval az Arizonában! Aztán az éjszakai gyors hálókocsijában irány a tenger, Abbázia!”



A hetvenes években azonban már más világ volt. Egy irodának kinevezett Baross utcai, 6 négyzetméteres szuterén helyiségben másodmagával fogadta ügyfeleit, a kis tyúkpereikkel. Nagy tintás volt az öreg, és zseniálisan tudott az üvegből úgy inni ügyfelei jelenlétében, hogy azok észre sem vették. Egy - egy óvatlan pillanatban hátrafordult az iratszekrény felé, mintha valami iratot keresne, és az ott jól meglapuló üveget úgy húzta meg, hogy a feje meg sem rebbent.



Nem szerette a büntető ügyeket, de egyszer egy kirendelést nem tudta egyik jelöltre sem rásózni, és kénytelen volt személyesen elballagni a Fővárosi Bíróságra. Egy skinhead társaság egyik tagját kellett közösség elleni izgatás ügyében védenie. Horogkereszteket rajzoltak, meg más efféle nyalánkságok. Ifjú dr. Csáth Károly kétségbeesetten ballagott a Fővárosi Bíróság folyosóján, elmaradhatatlan csokornyakkendőjében, búskomoran, lehajtott fejjel, amikor meglátta a folyosó kövezetén a mentő ötletet. A XIX. század végi neoreneszánsz épület folyosóján a mozaik minta között időnként felbukkant egy - egy ókori perzsa minta, a svasztika, a horogkereszt tökéletes mása, azaz hogy elődje.



Természetesen a perbeszéd gerince azt taglalta, hogy ha a Tisztelt Fővárosi Bíróság elítéli ezeket az ártatlan és megtévelyedett fiatalokat, akkor rögtön saját maga fölött is ítélkeznie kell, hiszen a Bíróság folyosóján is… stb. stb. stb.



A legnagyobb fenegyerek azonban Kulinyi András volt. Ő megkövetelte, hogy én, mint kezdő ügyvédjelölt magázzam őt, az azonban természetes volt, hogy ő tegezett. Egyébként ez teljesen általános volt. Majd amikor letettem az ügyvédi vizsgát, és továbbra is magáztam, azt már kikérte magának! Kollegák vagyunk, vagy mi a frász! Tegezz öcsém, vagy akkorát lekeverek!



Ő a negyvenes évek vége felé kisgazdapárti politikus volt, és ezért 1949-ben kizárták az ügyvédi kamarából. Alkalmi munkákból élt, és hatalmas Baross utcai lakásának nappalijában országos hírű modell vasútjával játszott. Egyszer az ötvenes évek elején megállt egy méretes fekete csajka a ház előtt, kiszállt belőle egy apró, szemüveges bőrkabátos ember, felszaladt, és becsöngetett Kubinyiékhoz: Ön Kulinyi? És a választ meg sem várva Bandi bácsit félretolva berohant a nappaliba, lehasalt a földre és néhány órán át önfeledten modellezett Bandi bátyámmal. Elmenőben visszaszólt: Holnap menjen be a Kamarába az ügyvédi igazolványáért. Ja, és néha majd felugrom modellezni. Ő volt az akkori legfőbb ügyész.



Kulinyi Bandinak is Almádiban volt a nyaralója, de az nem az antik bútorokról volt híres, hanem arról, hogy a Bandi 20 évig nem fizetett üdülési hozzájárulást, és a rendes évi határozatokat azzal fellebbezte meg, hogy amíg szovjet helikopterek köröznek a nyaralója felett, addig ő nem tud üdülni.



A rendszerváltás után fejest ugrott a kisgazda politizálásba, meg is halt szegény egy fél éven belül.



A közösség központi alakja Pufi Bácsi volt a pénztáros. Mi magunk között vén muslicának hívtuk, mert ha bármelyik szobában felnyitottunk egy üveg piát, ő egy percen belül ott volt, mintegy „véletlenül”.



Beteg feleségével együtt élt, a fiuk Korzikára disszidált, a korzikai utak jelentették Pufi Bácsi életében a színt. Na és az ÜMK, ahol ő nélkülözhetetlen volt. Volt egy tíztagú futball csapatunk egy idegenlégiós kapussal. Játszottunk Vácott, és a Czakó utcai pályán is, volt szerelésünk, egyszóval komoly ügy volt. A Pufi volt a gyúró. Ez azt jelentette, hogy a rendszeres hétfő esti tornatermi edzőmérkőzéseken elmaradhatatlanul ott volt, hiszen utána sörözés!



Nagyon komolyan vettük a játékot, annyira, hogy az egyik mérkőzés után a Brunner Gyuri kisebb fajta infarktust is kapott, a Ludas Sörözőben, ahol a meccsek után vigyáztunk arra, hogy ki ne száradjunk.



Pufi nagyon szeretett sakkozni, és nyaranta, amikor lementünk a Derék Sanyi tihanyi nyaralójába, megtartani az évi rendes Derék Kupát, akkor néhány pohár bor után sakkmérkőzés közben jöttek elő a legjobb, Pufi féle hadifogoly történetek.



Álljon egy itt, emlékül: A Baltikumban volt fogoly a második háborúban, valamelyik kikötőben. Egy alkalommal sok - sok tonna kristálycukrot kellett kilapátolni a hajóból. Nyár volt, izzadtak a foglyok rendesen. Nem is kellett semmit megbeszélni, csak összenéztek, és a munka vége felé mindenki úgy intézte, hogy a hajó gyomrában hirtelen levetkőzve meztelenül meghempergett a kristálycukorban. Este teherautóval a lágerbe szállították őket, majd lámpaoltás után a nagy közös asztalra ruhákat terítettek. A lapátosok óvatosan felálltak az asztalra, levetkőztek, és a többiek alaposan ledörzsölték izzadt testük minden egyes porcikáját, még a legintimebb hajlatokat is. Az így összegyűlt cukrot aztán csodálatos élvezettel szürcsölték az addig keserű teájukat.



A Brunner Gyuri is Almádihoz kötődött, övék volt a szálloda a vasútállomással szemben. Egyszer elmesélte, úgy államosították őket egy délután, hogy még a pincérek zsebében levő borravalót is át kellet adni az elvtársaknak.



Derék Sanyi kiváló vívó volt, aztán lett ügyvéd. Jó ügyvéd lett, de sohasem szerette meg a szakmát. Kötelező pénzkeresetnek tekintette. Kora reggel bement, hogy elintézze az ügyeit, hogy aztán rohanhasson a Tattersaal -ba lovagolni. Egy korábbi ügyvédtől, principálisától megörökölt egy speciális megbízói kört, külföldi biztosító társaságokat, akik Magyarországon balesetet szenvedett külföldiek biztosítási ügyeit intézték. Sanyi jól beszél németül, így kiválóan el tudta intézni az ügyeket. Ennek két előnye volt: nem, kellett az ügyfelekkel találkozni, és nem kellett tárgyalásokra járni. Lehetett lovagolni. Az első adandó alkalommal nyugdíjba ment, azóta a lovaknak és a festészetnek él. Egészen különös hangulatú, jó képeket fest, volt már néhány kiállítása is.



Pilisszentiváni Csaba első nap azzal fogadott, hogy másnap vigyem ki egy beadványát a XVII. Kerületi Bíróságra. Ez akkor körülbelül egy hat órás út volt oda vissza villamosokkal és buszokkal. Én értetlenül ránéztem, majd benyúltam a zsebembe és adtam neki négy forintot: Add fel postán, fizetem! Többet nem kért meg, sem szívességre, sem helyettesítésre. Soha életében nem ment szabadságra, mindig attól rettegett, hogy akkor jönnek a legjobb ügyfelek, amikor nyaral, és a tárgyalásokról is azonnal rohant az irodába, nem is ebédelt, ott ült egész nap a székén, egy felfújt motorkerékpár belsőn, mert aranyere volt, és még szombatonként is leste a soha nem jövő ügyfeleket.



Csikós Géza, édesapjával, Kálmán bácsival egy szobában dolgozott. Géza ügyvédnek született. Már gimnazista korában „kérem szépen” -ezett beszéd közben, és kalapban járt. Kortársam, de a rock és hippi korszak egész egyszerűen kimaradt az életéből. Ki nem állta az azonnali, és mindenkori tegeződést. Egyszer új ügyvédjelölt érkezett, a Ligethy Gyuri, és mi fiatal ügyvédek természetesen azonnal összetegeződtünk vele. Járt körbe az irodában sorra mindenkihez bemutatkozni, és épp a Csikós Géza következett. Kérdezte tőlünk kiféle, miféle? Mondtuk laza gyerek, nyugodtan tegezd le! Az ajtóból lestük a jelenetet: Gyuri bement Gézához és halkan bizonytalanul makogta: Szevasz, ez és ez vagyok. Géza elképedve nézett rá és csak annyit kérdezett: Ön kicsoda és mit akar itten?



A Csikós család jóban volt dr. Ládán bíró úrral, aki 40 éven keresztül csak gondokság alá helyezési ügyeket tárgyalt, naponta legalább tízet. Ládán „Tanár Úr” mindig Csikósékat rendelte ki a szerencsétlen félnótások ügygondnokául, és természetesen a Csikós Klán mindig az aktuális legfiatalabb ügyvédjelöltet küldte el a tárgyalásokra. Én is tárgyaltam néhány ezer gondnoksági ügyet. Ládán Bíró úr az évtizedek során teljesen azonosult lelkileg és szellemileg a gondnokoltakkal, néha az volt az érzésem, hogy inkább őt kellene gondnokság alá helyezni. A tárgyaláson megjelenő szerencsétlen, frusztrált emberi roncsoktól mindig csak annyit kérdezett: Tudja - e Ön, hogy Ön kicsoda, és hogy mi most miért vagyunk itten? Ez volt a Ládán teszt. Az erre adott válaszból ő már mindent tudott, nem is volt szükség elmeorvos szakértőre.



Csikós Géza pont az ellentétje volt Olasz Balázsnak. Neki nagyon sok, de igen keveset fizető, főleg idős, és nehezen kezelhető ügyfele volt. Így aztán szerda kivételével, minden délután ott kígyóztak hosszú sorokban a Csikós „iroda” előtt késő estig a doh és naftalin szagot árasztó ügyfelek. Minden este Géza zárta be a Munkaközösséget, úgy 10 óra körül. Néha a Vörösmarty moziból az esti előadás után hazafele menve láttam, hogy még mindig ég a szobájában a lámpa. Ilyenkor megjegyeztük: Pszt ! Lenin dolgozik! Géza nyíltan rendszerellenes és polgári beállítottságú személyiség volt, véleményét sosem rejtette véka alá. Jó ügyvéd volt, de legnagyobb erőssége nem tárgyi tudása, hanem vele született jogérzéke és harciassága volt. Ő volt a legharcosabb ügyvéd, akit valaha is ismertem. Össze kellett szednie az ellenfél ügyvédjének magát Géza pikírt, szarkasztikus humorú perbeszédei után. Később ő lett az egyik református püspökség jogtanácsosa.



Orsi Edit is a fiatalokhoz tartozott. Édesapja volt az egyik vidéki ügyvédi kamara elnöke volt. Később Kanyi Attila gitároshoz, a Dondoló együttes alapító tagjához ment férjhez.



Író Laci utánam volt ügyvédjelölt, vele voltam jóban és Eszes Tomival, meg Derék Sanyival. Laci tengerész volt egy évig, mielőtt ügyvédjelöltnek állt volna, és mint hajósinas beutazta a világot.



Eszes Tomi Szombathelyről jött, és csodáltam, ahogy a számára ismeretlen metropoliszban hogy építette föl később klientúráját.



Fehér Gyuszi az egykor neves miniszter fia volt. Ő is a fiatalokhoz tartozott, az örökké pipázó, hallgatag Ligethy Gyurival.



Surányi Tamara velem együtt volt jelölt. Kedves halk szavú lány volt. Érdekes figura volt a férje, aki perfektül beszélt több ázsiai nyelvet, többek között a kínait, így aztán a rendszerváltás után attasé lett egy ázsiai nagykövetségen, és az egész család kiutazott évekre a távol keletre.



Nyári Peti a Mezőgazdasági Helikopter Állomás jogtanácsosa volt, mielőtt hozzánk került, ő helikopteren járta be az országot. Egyébként nagyszerű focista, ő volt kis csapatunk oszlopos tagja.



Harmos Mari, szegény néhány éve halt meg rákban. Talán ő volt a legextrémebb közöttünk. Ha kellett neki egy jogszabály, akkor egyszerűen kitépte az ÜMK. Corpus Juris Hungaris-ából a keresett oldalt. Az ő „irodája” volt a legkisebb és a legeldugottabb, hátul a folyosó végén. Valami rejtélyes oknál fogva télen – nyáron egy irhabunda lógott kb. 3 négyzetméteres irodája falán.



Dr. Hallauner Ewald maga volt a megtestesült, de már nem létező polgári múlt, összes allűrjével, tartózkodásával, a régi típusú dzsentri ügyvéd mintapéldánya.



Deapp Ildi szerény halk szavú, nehezen barátkozó, nehezen megnyíló kolléganőnk volt, ős is a „hátsó” szekcióhoz tartozott..



Szőcs Ili Néni is hátul gubbasztott egy kis luknak nevezett irodában, ritkán láttuk, de a közösségi vacsorákon mindig megjelent férjével, aki gróf Pálffy leszármazott volt.



Szegény Olasz Balázs is meghalt pár éve tüdőrákban. Én hosszú ideig nagyon jóban voltam vele, tulajdonképpen ő volt a principálisom. Nagyon sokat tanultam tőle, igen nagyra becsültem az eszét és tárgyi tudását. Valójában ő volt az első magyar „sztár ügyvéd” a szocialista időkben. Az ő „irodája” pont szemben volt a bejárattal. Az ajtaja mindig nyitva volt. Nem volt titkárnője, mindent maga gépelt. Az egyetemet részben Münchenben végezte. A rendőrség minden „nagy" ügyben őt rendelte ki védőnek. Ő volt többek között az első magyarországi bankrabló: Jan Stratilek, valamint a vecsési rendőrgyilkos kirendelt védője. Később egy ügyben sikerült harmadfokon, a legfelsőbb Bíróság előtt felmentetnie egy védencét, akit emberölésért ítéltek el első és másod fokon, ez az ügy adott neki országos hírnevet. Hihetetlen teherbírása volt. Vagy a Bíróságon volt, vagy az Irodában. Sokat segített irodám kialakításában. Családilag is összebarátkoztunk, együtt jártunk síelni Szlovákiába, nyaralni a Balatonra. A rendszerváltás után, amikor az ÜMK. átalakult Ügyvédi Irodává, én nem rá szavaztam, az Irodavezető választásnál, hanem a Derék Sanyira, és akkor egy életre összeveszett velem. Nagyon sajnáltam hogy így alakult.



Balázs irodája mellett volt Fürtös Béla Bácsi irodája. Vele összesen néhány szót, ha beszéltem. Még a nyolcvanas években nyugdíjba ment.



Török Gabit egyszer a délutáni ügyfélfogadási időben a rendőrök vitték el, megbilincselve az Ügyvédi Irodából, mert, mint kiderült egy ügyész barátjával úgynevezett „Cocom listás” technikai eszközöket csempésztek az országba eladásra. Egy ideig börtönben is ült, és néhány évig nem dolgozhatott ügyvédként. Hála Istennek ma már minden rendben van vele, és ismét ügyvéd.



Sokszor összejött az egész kompánia, a jelöltek szobájában, ilyenkor Dobos Miklós hozott finom szekszárdi vörösbort a B M. Országos Tűzoltó Parancsnokság szőlőjéből, mert az ő munkásőr alapszervezetének azokkal volt jó kapcsolata. Egy pár pohár felhörpintése után szabadon szárnyra kelt a politikai kaleidoszkóp kavalkád. Mindenki mondta a magáét, senki nem foglalkozott a másik politikai hitvallásával. Olyan kis zártkörű Hyde parki hordóhoz hasonlított az egész. De veszekedés, kiabálás, hangos szó, ádáz indulat nem volt.



Időnként az egész társaság, családostúl elment a „Csendes” étterembe egy meghitt közös vacsorára.



Aztán jött a rendszerváltás, és mint annyi minden, az ügyvédi munkaközösségek is eltűntek a történelem süllyesztőjében. De az ÜMK-k világával eltűnt valami más is, valami emberi, valami báj, valami, amit nem is lehet megfogalmazni. Ma közel tízezer budapesti ügyvéd és ügyvédjelölt ismeretlenül rohan el egymás mellett mobil telefonjával és lap topjával tárgyalásról, tárgyalásra.



Nincs Pufi Bácsi, nincs felfújható gumibelső, nincs városi vonal, nincs Derék Kupa, nincsenek almádi pezsgőzések, és nincs jelöltek szobája, ahol jókat lehet iszogatni, cseverészni, és együtt lenni. Vannak viszont nagy nemzetközi ügyvédi irodák, kenyérharc, pénzmosás és még ki tudja mi elleni szabályzat, és egyre több név – sokszor megdöbbentően fiatal ügyvédek és ügyvédnők nevei - az Ügyvédi Közlöny halálozási rovatában.



Dr. Golyó



A történetben szereplő nevek és események mind a fantázia szülöttei, ha valaki hasonlóságot vélne felfedezni valóságos személyekkel vagy eseményekkel, az csak a véletlen műve lehet.